Köszöntünk mindenkit a Most Élsz podcastben, Esperes Ákos és Novák László.
EÁ:
– Arról beszélgetünk a „Most élsz!” Podcast sorozatban, hogy az egészségügy helyzete mennyiben más más országokban, mint Magyarországon. Laci, neked erre ugye elég jó rálátásod van.
NL:
– Inkább Ausztriára.
EÁ:
– A vállalkozásotokat tekintve most már azért gondolom, Németország, Svájc, vonzáskörében is van kapcsolatotok. Ha néhány mondatban össze kellene foglalni a szolgáltatásotokat, akkor azt mivel tudnád leírni?
NL:
– A cégünknek tagjai vannak. Ezeknek a családoknak őrködünk az egészsége fölött, mint ügyintézők. Lelkesen hívjuk őket, jelentkezünk, és nyaggatjuk, hogy miféle oltásokat kell beadni vagy felfrissíteni, milyen vizsgálatokat csináljanak meg időnként időszakosan és javaslatokat teszünk hogyan maradhatnak a lehető leginkább egészségesek. Ha konkrét baj van, akkor próbáljuk megtalálni nekik Magyarországon vagy éppen Ausztriában a lehető legjobb orvosokat és leghamarabbi időpontokra be is juttatjuk őket.
EÁ:
– Külső szemlélőként, illetve a magyar egészségügyi rendszert belső szemlélőként, az osztrákot részemről külső szemlélőként figyelve azért némi különbség érzékelhető.
NL:
– Kívánom, hogy kerülj be az osztrák egészségügyi rendszerbe!
EÁ:
– Illetve azt kívánod, hogy ne kerüljek be egyikbe se?
NL:
– Nem! Viccesen persze, de kívánom, hogy ha bajod lesz akkor Bécsben egy kórházba kerüljél be. Az első kórházi ellátásom Ausztriában nekem egy nagyon nagy élmény volt. Akkor még szó sem volt arról, hogy egészségügyi ügyintéző céget alapítsunk. Döbbenetesen nagy élmény volt, és jó élmény volt! Egy lábtörés kezelése is lehet nagy élmény és szemfelnyitó-sorsfordító pillanat.
EÁ:
– Jónak már nem nevezném.
NL:
– Persze nem a törés, de a kezelése. Két olyan tagunk is van, akiknek egymástól függetlenül síbalesete volt Ausztriában és ott sürgősséggel ellátták a kisváros helyi klinikáján. Azt mondták utána, hogy ezt így ők nem hiszik el, hogy ilyen színvonalas és figyelmes egészségügyi ellátás létezik, pláne itt 1-2-3 órára Magyarországtól. Ezután kezdtek el kutatni, hogy hogyan lehetne más alkalmakkor is Ausztriában kórházba kerülni magyarországi állapotok helyett. Ők is ugyanazt mondták, mint én neked az előbb, hogy egészen más világ és más dimenzióban működik az ausztriai egészségügyi rendszer, holott nincsen benne semmi csoda szerű.
EÁ:
– Ha három-négy pontban fel kellene sorolni, hogy melyek azok, akkor ezek szerint azt mondtad, hogy jó élmény volt, melyek azok a pozitív élmények, amelyek értek téged?
NL:
– Először is a hihetetlen szakmaiság. Mindenki egy dolgot csinál. Onnantól, hogy a belépsz a kórházba a recepciótól egészen az orvosig, az ápolóktól a felszolgálókig. Úgy, hogy ezek az emberek -Bécs esetében- a világ összes országából érkeztek. Mindenhol nemzetközi a csapat. A másik, ami fantasztikus élmény volt, az az, hogy mindenkinek van ideje rád. Van empátiájuk, értik, tudják, hogy bajban vagy, tudják, hogy nehéz a helyzeted. Mindenre van idő kétszer elmondani, visszakérdezni, hogy biztos mindent értettél-e, biztos minden rendben van majd mindent csak azután tesznek meg, hogy megértetted és beleegyeztél. Ennek a célja, hogy te végtelen nyugalomban legyél, érezd, hogy jó helyre kerültél, jó kezekbe. Magyarországon rettenetesen gyenge a betegtájékoztatás. A harmadik az, hogy mindig mindenhol ott van a hangsúly, ami a gyógyulás szempontjából kell. A Magyarországon hirtelen felfutott klinikák elegánsabbak, mint a kintiek. Sokkal menőbben néznek ki, „tiszta Amerika” egy-kettő. A nővérek gyönyörűek, csak éppen nem ezen kéne legyen a hangsúly.
Ausztriában ellenben érzed, hogy ott a te gyógyulásod mindenkinek a célja. És ez -pláne, amikor a gyerekemmel kellett sürgősségire menni- hát az könnyfakasztó volt. Meghatódtam. Hálálkodni akartam egyszerű Kelet-európaiként valamilyen módon, de a dolgozók nem is értették. Megköszönték és elmondták, hogy ők csak tetszik a dolgukat. Nagyon örülnek, hogy elégedettek vagyunk, a végén adtak a fiamnak egy bátorságigazolványt pecséttel, az orvosok aláírták, közös fotó a nővérekkel, stb… mindez állami ellátásban. Naponta sok száz gyereknek így kezelik a problémáját, mentik az életüket.
A magyar állami kórház az, ahol a személyzetnek van külön parkolója, és a személyzet zárja a tiszta, jól felszerelt vécét a páciensek elől. És az ügyfél, aki fizeti mindezt az adójából, annak jut a lerobbant mosdó, és annak kell kint az utcán megállni akkor is, ha gyalog kell bejöjjön a beteggel. Tehát teljesen fel van borulva az egész rendszer, nincs szolgáltatás.
EÁ:
– Tény, örülj, hogy megműtünk- ez a hozzáállásuk. A kórházaknál a parkolás az egy kritikusan nehéz helyzet. Végre eljutsz oda, és akkor ki tudja, hol tudsz megállni, majd ha bementél mikor kerülsz sorra, mikor menjél ki újra pénzt bedobni az automatába, aztán amikor kimész, pont akkor fognak szólítani, stb. Komoly esetben gyedül ezt már meg se lehet oldani. Ezt tudom én is most, hogy a szüleimet kell sokat vinni. Ott külön egy embernek csak az a feladata, hogy organizálja a dolgokat, és több ember szabadnapjába kerül mondjuk.
A magyar és az osztrák egészségügyi rendszer miben különbözik és ebbe hogyan csatlakozik be az egyén?
NL:
– Induljunk ki onnan, hogy egyetem. Orvosi egyetem.
EÁ:
– Igen.
NL:
– A Budapesti Semmelweis Orvostudományi Egyetem egy nagyon jó egyetem. Magas színvonalú oktatást ad, sok külföldi diák idejön tanulni, és örül, hogy itt tanulhat. Amikor kijön az orvosjelölt, alapvetően fejben van neki 80-90 százalékban ugyanaz, mint bárhol máshol a világon. Viszont a morális erkölcsi alapjai nem úgy vannak megteremtve, mint kint. Mert a kórházi rendszer -ahol a gyakorlati képzését kapja- nem olyan, sőt, nagyon másmilyen, mint kint.
EÁ:
– A morális erkölcsi különbség abból áll, ami az előttük járók példája, amit látott, örökölt?
NL:
– Igen. Egy civilizált országban az ember azt a szakmát választja, amit szeretne csinálni. Ha Ausztriában találkozol egy orvossal azt látod, hogy örül, hogy segíthet. Vittem ki ügyfelet, -nehéz egészségügyi állapotban volt szegény- és a klinikán a professzor úgy nézte azt a leleteket, olyan tekintete volt, amilyen nekem lehetett, amikor életem első playboy magazinját kinyitottam. Láthatóan tetszett neki a nehéz feladat… kb így: aha értem, szóval erről van szó.., és még hozzá jön ez is, a magas vérnyomás és szed ilyen gyógyszert is, mégsem javul. Uram, ez fantasztikus, Ön kell nekem!
EÁ:
– Mert hogy érezte, látta azt, hogy meg tudja oldani ezt a problémát?
NL:
– Hát hogyne! Érezte, hogy na, ehhez én kellek. És én meg tudom oldani, nagyon összetett, nagyon komplex lesz, de meg fogom oldani. És örült a problémának. Kapott egy komoly feladatot. Az orvosok nagy része szereti, amit csinál, és gyógyítani akar, és van ideje energiája – a magyarral ellentétben-. Itthon sokszor csak idő és energia kérdése ez a különbség egyébként. Ezután persze attitűd is. Van rá idejük foglalkozni az ügyféllel és van rá idejük végig kísérni.
EÁ:
– Ez az idő hogy keletkezik? Mennyi idő jut ott egy betegtalálkozóra, és mennyi mondjuk Magyarországon?
NL:
– Na, most itt megint eljutottunk a rendszerhez, mert ez több dologtól függ. Nézzük a privát rendeléseket: mehetsz oda tb-ügyfélként, mehetsz oda privát kiegészítő biztosítással és mehetsz úgy, hogy készpénzes, fizető ügyfél vagy. Az orvosok, mint mindenki más, abból él, amit megkeres. Teszem azt egy orvos Ausztriában szeretne egy óra alatt megkeresni 120 eurót. Mert annyi az ő rezsidíja, fönntartani az irodát, a nővéreket kifizetni, stb. Na most, ha egy sima TB-kártyával mész és a TB teszem azt 40 eurót térít az orvosnak akkor kb. 20 percet fog rádszánni. Ha odamész egy privát biztosítással és a biztosító fizet helyetted, akkor a TB-ről leveszi a 40-et, a privát biztosító hozzátesz még 40-et, tehát ő 80-at kap ugyanezért a találkozóért, ezért ő kb. 40 percet fog rád szánni. De ha azt akarod, hogy egy komoly problémával alaposan foglalkozzanak veled, akkor azt fogod mondani, hogy kérek szépen egy privát időpontot, ami 120 euróba kerül, de így kapsz egy órát konzultációra. Ezért Ausztriában is az ügyfelek és a betegek maguk döntik el, hogy mikor mivel éljenek. Van, hogy csak be kell ugrani egy gyors receptfelírásra vagy egy kis problémát átbeszélni, satöbbi, akkor beteszi a TB kártyáját, ez egy ilyen chipes kártya, lehúzzák, és tizenöt perc múlva kint van, és meg van oldva a problémája, mindenki boldog. De ha azt akarod, hogy legyen egy komoly eseted alaposan átbeszélve, akkor azt mondod, hogy privát időpontot kérek, kifizeted zsebből a 120 eurót, amiről az orvos persze számlát állít ki, de akkor az egy óra és a te problémád alaposan ki van vesézve, át van beszélve. Tehát vannak legalább ilyen lehetőségek. Amikor Magyarországon az ügyfelünk azt mondja, hogy szeretnék kérni egy időpontot egy orvosi találkozóra, mi bejuttatjuk teszem azt egy magánklinikára, egy jó orvoshoz. Én mindig azt mondom, hogy rögtön kérjen kettő időpontot egymás után, vagy én már azt kérem neki, ha én foglalom az időpontot. Nem egy találkozót, hanem kettő időpontot- mert általában húsz perc Magyarországon egy ilyen konzultáció. Kettő időpontot foglalok, mert kb. negyven percet kérek az ügyfelemnek. Mert nem lehet 20 perc alatt egy komplex problémát alaposan végig gondolni az orvosnak és meg is érteni a betegnek a tennivalókat.
EÁ:
– Hát egyébként legtöbbször én is csak a szüleimtől hallom a visszajelzést, hogy meg se hallgattak, oda se figyelnek, nem is érdekelte őket, hogy mi a bajom. Ezek a visszajelzések jönnek. Nyilván van kivétel. Nem azt mondom, hogy mindenki ilyen, hangsúlyoznám, csak gyakori.
NL:
– Olyan szinte nincsen a magyar állami ellátásban Ákos, hogy te bemész az orvoshoz és ő rád tudjon szánni 55 percet beszélgetni.
EÁ:
– Tudom.
NL:
– A privát ellátásban se nagyon, mert nem kéri el a díját. De Ő, az orvos a hülye idézőjelben. Ha én Magyarországon orvos lennék megkérdezem az ügyfelet; húsz percet szeretne beszélgetni, negyvenet, vagy hatvanat. Mekkora problémája? Miről van szó? Küldje el előre a leleteket, fölmérem, hogy mekkora feladattal találkozom. Hát nem lehet valakit 20 perc alatt kidobni úgy, hogy lelkiismeretlenül látom, hogy ebben nem voltam elég alapos! Orvosként kéne fölajánlani a lehetőséget, hogy megértse, hogy ő választhat itt hosszabb időpontot is. Mindenki jobban járna. Valamiért nem nincs benne a rendszerben.
EÁ:
– Eredmény szempontjából mindenki.
NL:
– Volt egy próba eset, -még mindig nem tartunk a rendszernél egyébként-, csak érdekességképpen. Volt egy próba eset, amikor még a cégalapítás csak gondolatunkban volt, és végig tudtam követni. Kijevből érkezett egy nagyon jómódú üzletember, és azt mondta, hogy ő Bécsben szeretne találkozni egy kardiológus professzorral, ilyen és ilyen problémával. Fölhajtották neki a legjobbat. Azt mondta, jó, kér egy időpontot. Megvolt az időpont, oké. Azt mondta ekkor az ügyfél; reggel el tudok indulni 11 45-kor Kijevből a repülőmmel. 14 óra 10-kor fogok leszállni Bécsben, 15 órakor érkezek a doktor úrhoz. 15-től 18 óráig kérem, hogy csak velem foglalkozzon. Na, most a következőre kérek ajánlatot; a doktor úr reggel aludja ki magát, menjen el úszni, teniszezni, ami a kedvenc hobbyja.
EÁ:
– Ezt így?
NL:
-Igen! Ebédeljen meg a feleségével. Tizenöt órakor találkozunk a rendelőben, és találkozunk, hogy az ügyemet alaposan megbeszéljük. Erre kérek szépen egy árat. Elmondták az orvosnak, az orvos azt mondta, hogy hát igen, ez már valami és adott rá egy árat.
EÁ:
– De mosolygott egy kicsit?
NL:
– Hogyne! De egy dolgot megértettem. Ez az üzletember egy nagyon okos ember. Ő pontosan értette, hogy őneki egy dologra van szüksége; az adott orvos aznap, kíváncsibb legyen még ő nála is, hogy ki az ügyfél és mi a problémája és csak vele foglalkozzon. Csak az ő problémájával. Neki ez a legfontosabb, és ezt hajlandó őt megfizetni. Nem is kért az orvos abszurd díjat, hangsúlyozom, tehát nem volt pofátlan, sőt. De a gondolat, hogy én kérem szépen egy alapos, kipihent, csak rám fókuszáló orvost szeretnék, ezt szeretném elérni, ez nagyon tetszett nekem.
Magyarországon is minden ügyfél tulajdonképpen csak annyit szeretne, hogy abban az időben, amikor bemegy, figyeljen rá az orvos. Ne legyen se fáradt, se máshol a gondolata. Figyeljen rám, hallgasson meg, legyen teljes körű, és úgy engedjen el, hogy én is meg ő is nyugodtak vagyunk, hogy tudjuk a megoldást.
EÁ:
– Saját tapasztalatból is tudom, hogy bemész és bejön a nővér még két másik kérdéssel és két másik üggyel megtalálja az orvost, arra gyorsan válaszol, amíg az én vádlimat nyomkodta amikor mondjuk vádli szakadásom volt.
Közben befutott még egy telefon is, arra is válaszolt. Ekkor az orvos elszaladt egy problémás ügyfélhez és aztán visszatért hozzám, és vizsgált tovább.
NL:
– Attól tartok, hogy ha ez az ügyfél Budapesten kérné ugyanezt, akkor én nem tudok ilyen ajánlatot kapni egyetlen egy neves professzortól sem. Azt fogják mondani, hogy nem az ár a kérdés, hanem én nem tudok erre rászánni egy napot. Ha pedig meg is ígérné, hogy kivesz egy napot és megcsinálja ezt, szerintem magasabb árat mondott volna, mint a bécsi és azért reggel benézett volna a kórházba, biztos, ami biztos a vizitre.
EÁ:
– Nemhogy benézett volna, de szerintem kötelező. Tehát ott jelentkezni kell.
NL:
– Ez az. Tehát nem tudod az alaposságot megkapni se megvenni! Pedig erre kellene egy rendszer összeálljon és így kéne működjön, mert különben nem gyógyítunk, csak kenegetjük a sebeket.
EÁ:
– Jó, azért az belátható, hogy mindenki nem áll azon az anyagi szinten mondjuk.
NL:
– Persze, egyértelmű. De az se normális, hogy magánrendelésre megyek és 12-en ülnek az előszobában, és várják, hogy sorra kerüljenek, pedig időben ott voltam, mert ez is Magyarország. Érthetetlen, hogy odahívnak 16 órára, belépek 16 órakor, hogy akkor szeretnék menni a doktor úrhoz és azt mondják, előttem vannak még heten. De mondom, bocsánat, a 16 órás én vagyok, órára fölnézek 16 óra… És az én órámat kifizeti a doktor úr, hogy én itt ülök még másfél órán keresztül?
EÁ:
– Ez egy teljesen más nézőpont, abszolút igaz. Teljesen más nézőpont, mint ami itthon elképzelhető. Ilyet egy orvossal szemben Magyarországon, szerintem senki nem ismer. Az állami rendelésen, hogy időpontra mész, az semmit nem jelent.
NL:
– Oké, de a privátnál? Ahelyett, hogy kérne 5 ezer forinttal többet és ennyivel kevesebb ügyfelet vállalna és teljes körűséget adna nekik. Ez gondolkodásbeli hiba. Van háziorvos Esztergom régióban, aki elmondja nekem, hogy aznap 73 beteg találkozója volt. Hát ilyen nincsen. Hát azt hogy látja el? És ő segíteni akar, azért csinálja ezt, mert segíteni akar. Ha nem veszi föl a listára, akkor nincs más, aki ellássa. Ilyen nem lehet!
EÁ:
– A rendszerkülönbségről. Mik a főbb különbségek?
NL:
Ausztriában mindenki, aki dolgozik ugyanúgy TB biztosított, mint nálunk. Ezért jár egy állami ellátás. Ausztriában az állami ellátás nagyon magas színvonalú. Alapvetően azt kell, hogy mondjam, nagyon professzionális és felelősségteljes. Ezen felül mindenki, aki megteheti és erre gondol, az köt egy úgynevezett kiegészítő privát biztosítást, ami viszont nem arra szól, hogy szakmailag őt ki és hogyan lássa el, hanem a körülményeknek, vagy ha úgy tetszik, a hozzáadott szolgáltatásoknak. Ha történik egy baleset és bevisznek egy sürgősségi kórházba, amikor visznek téged be a hordágyon onnantól kezdve neked az, hogy te egy hajléktalan vagy, vagy a miniszternek a párja senkit nem érdekel. Te egy kód vagy és egy feladat. Nem te választod ki az orvost, aki téged kezel, és nem is akarja ő se, hogy te ismerd. Az ő orvosi esküje, a Hippokratészi eskü, -amit Magyarországon is megtesznek az orvosok- arról szól, hogy minden beteget a legjobb tudásom szerint azonos feltételek mellett lát el.
Ő egy problémát akar látni, és a leleteket megműtenek téged, mindenkit ugyanazon a nagyon magas színvonalon, és amikor kijössz a műtőből az intenzív osztályon felébredsz, majd onnan visznek a szobádba. Ott dől el, hogy ki az, akinek sima állami biztosítása van, és ki az, akinek privát biztosítása. Akinek állami biztosítása van azt a személyt áttolják egy kettő vagy négyágyas szobába, és kapja az ahhoz tartozó ellátást.
Mondjuk, hogy általában minden két darab négyes szobára van egy nővér, és van választható menüből, mondjuk A meg B variáció. Akinek van egy privát biztosítása azt fölviszik a fölsőbb emeletekre, ahol két- vagy egyágyas szobák vannak. Ha egyágyas szoba biztosításod van, akkor ott általában -minimális felár mellett veled maradhat akár egy családtagod is egy vendégágyon.
EÁ:
– Ilyen van egyébként Magyarországon is.
NL:
– Állami rendszerben?
EÁ:
– Aha.
NL:
– Na, szuper!
EÁ:
– Illetve most ezt kívülállóként nem tudom, de amikor szülőket vittük, és volt, aki bent maradt, ott volt egyágyas szoba.
NL:
– Fontos, hogy ha valakinek van egy privát biztosítása, az nem a szakmai munkára szól, hanem arra, amikor kijött a műtőből és az intenzívről, milyen szobát kaptak. Ott kint úgy is hívják, hotelszolgáltatást veszel a privát biztosításoddal, illetve megveszed azt a jogot, hogy privát klinikán is ellássanak, és ne csak államiban. A privát klinika szakmailag nem feltétlenül magasabb színvonalú, mint az állami, csak specializált, hatékonyabb és jobban ügyfélközpontú egy picit. Tehát míg az államban háromcsillagos hotel szolgáltatásokat kapsz a privátoknál, négy meg öt csillagost. De a szakmai munka, hangsúlyozom, sokszor komplett problémás eseteknél az ausztriai állami ellátásban magasabb színvonalú, mint a privátnál, hiszen az államiban nincsenek olyan szinten költségszigorítások, mint egy privátnál, ahol megtérülés van. Az állami ellátásban azonnal megveszik a legújabb gépeket, eljárásokat a privátnál akkor, hogyha majd látják, hogy meg is fog térülni. Tehát a szakmunka alapján azt mondom, hogy ugyanolyan a kettő egy magasságon van, nagyon magas színvonalon, amit hozzá tudsz venni, az az, hogy a privátnál te választod ki az orvosodat és a hotelszolgáltatások kínálatát. Úgy működik ez a rendszer kint, mint a repülővel azt mondanám, hogy utazol Budapestről New Yorkba. Fölszállnak az utasok, mindenki ugyanabba a repülőbe száll be, mindenkinek ugyanaz a kapitány, mindenki ugyanakkor fog megérkezni New Yorkba. A különbség az, hogy az állami alapellátás az Economy osztályt adja, te hozzá veheted a bizniszt, vagy a first class-t. Akár készpénzért, akár biztosítási alapon. De te ugyanakkor érkezel meg. Más kérdés, aki bizniszen utazott, kialudta jobban magát.
EÁ:
– Igen.
NL:
– Más volt a menü, és másképp érkezik meg az, valljuk meg, mint aki az economy osztályon ült. Az állami kórházak és klinikák viszont nagyon sok pénzt keresnek azon, hogy a fölső két-három szinteken üzemeltetik a biznisz szinten gondolkodó, kétágyas és egyágyas szobákat, amiknek nagyon magas díja van, és a privát biztosítók vagy a jómódú betegek készpénzzel ezt kifizetik. Ott fönt az állami kórházakban tényleg négycsillagos szállodának megfelelő hotelszolgáltatást kapnak. Nem szakmailag kapnak többet!
EÁ:
– Laci, van nekem magyar TB biztosítottként, ügyfélként lehetőségem az osztrák állami ellátásba bekerülni?
NL:
– Nos, az osztrák állami ellátás az osztrák biztosítottak számára van fenntartva. Tehát oda osztrák biztosítottak kerülnek be első sorban. Kivétel, hogy ha az adott klinikának a professzora egyedi elbírálás és kapacitáskihasználtság okán úgy dönt, hogy egy külföldi ügyfelet bevesz, fizetés ellenében. De akkor neked, mint magyar biztosítottnak, kint fizetned kell azért az ellátásért egy közel piaci árat. Nem annyit, mint egy privát klinikán, de van egy díjad. Tehát a kórházak kint próbálnak bevételhez jutni.
EÁ:
– Erre létezik biztosítás?
NL:
– Persze, a weboldalunkon is fent van, a biztosítónak teljesen mindegy, hogy te hol kapod az ellátásodat.
EÁ:
– Igen, mert ugye ez csak arra jutott eszembe, hogy fölmentem az oldalatokra, a weboldaltokra, a konignovak.com -ra, és ugye itt olvasom, hogy biztosítjuk, hogy Ön és családtagjai a legjobb orvos és kórházi ellátást kapják Magyarországon és Ausztriában.
NL:
Ennek az egésznek a pénzügyi fedezetére ajánljuk, hogy nemzetközi fekvőbeteg-biztosításod legyen. A privát klinikák abból élnek, hogy ezt csinálják profi módon, magas színvonalon, és a biztosító pedig kifizeti a legtöbb ügyfél esetében. Tehát így áll össze teljessé a kép. Magyarországon rendszerszinten tulajdonképpen azt kéne megcsinálni, hogy a kórházaknak legyen ugyanúgy érdekeltsége abban, hogy magas színvonalú szolgáltatásokat adjanak azoknak, akik hajlandók megfizetni, és meg is tudják fizetni egy magasabb szintű hotelellátást. Tehát nem a műtőben kell jobbat csinálni. Magyarországon a műtőkben alapvetően magas színvonalú munka zajlik. Akkor is, ha vannak gondok.
EÁ:
– Hát, meg oda bekerülni nem könnyű ezekbe a műtőkbe sokszor. Olyan várólisták vannak, hogy bődület.
NL:
– Igen ez sajnos az alul-finanszírozás illetve rosszul-finanszírozás miatt van. De ha már bent vagy, azt gondolom, hogy a műtőben alapvetően jó szakmai munka zajlik, ha vannak is gondok, problémák. A legtöbb panasz, amit én hallok Magyarországi állami kórházi ellátásról, az a bejutás és a körülmények miután kihoznak a műtőből. Ami onnan történik, az egy tragédia. A szobában a körülmények, az étkezés, a gyógyuláshoz adott segítségnyújtás, az empátia hiánya, a látogatási idő és egyebek. Itt még mindig úgy mennek be az emberek a kórházba, hogy visznek magukkal WC papírt, meg evőeszközt. Emlékszem, a feleségem még itt szült Magyarországon, és a Semmelweis II-es klinikán. A Baross utcában rettenetes körülmények voltak, de hát az volt a legjobb szakmailag. A szülés után egy négyágyas szobában, ami egyébként 25 négyzetméter lehetett betették és az ebédért mindenkinek ki kellett menni a folyosóra a tálcáért, mert elkiáltotta magát a nővér, hogy ebéd van. Gondoltam segítek neki, odavittem a tálcát, levettük a fedést, és nem volt evőeszköz. Mondom a szomszédnak; elnézést, nem kaptunk evőeszközt. Azt mondja, nem hoztak magukkal? És akkor ott a feleségem a műtétje után kiszürcsölte a tálból a levest és megette kézzel a főételt. 2010-ben. Hát ez rettenet. Nem tudom ma ez hogyan van, de nem hiszem, hogy sokkal jobb.
EÁ:
– Jó, hát szegények a nővérek is, tehát igazából nem rajtuk kell a port elverni. Kevés ember van túl nagy beteglétszámra, és nyilván nem ér oda mindenki.
NL:
– Ez így van. 2021-ig még volt hálapénz és az orvosoknak volt egy rettenetesen rövidlátó, ostoba hozzáállása. Ők bekaszáltak egy halom pénzt, sokan sajnos megkövetelték a pénzt az ügyfelektől, hogy meg legyenek műtve. Ebből a pénzből pedig semmit nem osztottak meg azokkal a munkatársaikkal, akik egy műtétnél segítették őket, aneszteziológusok, segédorvosok, nővérek, egyebek. Gondolj bele, milyen lehetett ott állni műtőben, miközben mindenki tudta, hogy az adott doktor vagy professzor zsebbe fog kapni 3-400 ezer forintot, -ami az ő havi fizetésének a két-háromszorosa-, egy 25 perces munkáért. A személyzet pedig kezeli majd a beteget napokig.
EÁ:
– Hát a megoldás az volt, hogy kellett adni azért az aneszteziológusnak is külön, kellett adni külön a nővéreknek, illetve bocsánat, illett. Itt most a régi rendszerről beszélünk. Na most ez kikerült. És ha kedves volt egy nővér, azért szívesen tettük, illetve nálunk a pénzt annyira nem is, most én is csak a családi tapasztalatból tudom, hogy például, mikor a szüleim voltak ilyenben, akkor megkérdezték, hogy mégis mit szoktak elfogadni velük, és akkor egy ilyen csomagot összeállítottunk, amiben kávé, kekszek, satöbbi, csokik voltak, amit a nővérek úgy szétosztottak egymás közt.
NL:
– Na de hát egyszerűbb volna állami szinten ténylegesen jó fizetést adni ezeknek a dolgozóknak, felvenni megfelelő számban embert, és normális körülményeket és szervezettséget vinni a kórházba, hogy ők jól szervezetten tudják végezni a munkájukat.
EÁ:
– Egyáltalán a hála kifejezése az osztrák rendszerben hogyan működik, vagy van-e?
NL:
– Teljesen értelmezhetetlen ez ebben a formában. Mint hogy ha amikor leszállsz a villamosról minden alkalommal beköszönnél a sofőrnek, hogy nagyon köszönöm. Hát miért tennéd? Mindenki teszi a dolgát. Ez a munkájuk, ezt szeretik.
EÁ:
– Hogyan történik mondjuk egy kórházi kezelés után például a fizetés?
NL:
– Kapok egy számlát, mint az étteremben vagy elpostázzák és átutalom. Senki nem találkozik pénzzel, nincs jelen.
Az állami ellátásban pedig bedugják a TB kártyádat a gépbe, leolvassák és minden az állammal elszámolódik. A biztosítónál ugyanaz, ha van privát biztosításod, odaadod a privát kártyádat, és a biztosítóval direktbe elszámolnak.
EÁ:
– Nálatok az ügyfelek havi tagdíjat fizetnek és ti ezeket a szolgáltatásokat elérhetővé teszitek számukra?
NL:
– Így van. A tagságával ügyfeleink azt fizetik meg, hogy mi őrködünk az egészségük fölött. Folyamatosan figyelünk rá, tanácsokat adunk, segítjük őt egészségesnek maradni, vizsgálatokra küldjük, illetve, ha gondja van, akkor bejuttatjuk a lehető legjobb orvosokhoz a lehető legrövidebb határidőre akár Magyarországon, akár Ausztriában, ahogyan ő igényli. Innentől kezdve ő mindig, minden direktben az orvosnak és a klinikáknak fizet.
EÁ:
– És lényegében, hogyha egy probléma adódik vagy felmerül, akkor először ne is a saját orvosához, vagy hát nyilván orvoshoz forduljon, de rajtatok keresztül fordulhat a saját orvosához, vagy egy olyan orvoshoz, akit akár nem ismer.
NL:
– Igen.
EÁ:
– Mert a ti kapcsolati rendszeretekkel viszont eléri a szakma krémjét.
NL:
– Van, aki jobban, többet használ minket, van aki kevesebbet. Mindenkinek vannak kapcsolatai, azt nem akarja elengedni vagy fölégetni, mi sem javasoljuk ezt. De ha az az egy kapcsolat már nem működik, vagy szeretne kettőt, vagy pláne komplexebb, nehezebb dolog van kilátásban, akkor már minket hívnak persze rögtön, hogy mi a tanács, mi az eljárás.
EÁ:
– Van-e még valami olyan, amit érdemes lenne kiragadni a magyar és az ausztriai egészségügyi rendszer közötti különbséget illetően.
NL:
– Azt mindenképpen, hogy Ausztriában nagyon-nagyon nagy hangsúly van a betegségek megelőzésén, illetve ezek korai felismerésén. Felnőttkori oltásrend, szűrővizsgálatok, stb… Nagyon sok köszönhető a privát biztosítóknak. Ausztriában az embereknek nagy részének van külön kiegészítő biztosítása, amelyek pedig ugyanúgy megtérítik, ha valaki eljön mondjuk Hévízre, egy hétre, egy fizikoterápiára, például iszappakolásra, és őrködik a saját egészsége fölött, hiszen a biztosító ezáltal azt reméli, hogy vagy kisebb, vagy kevesebb fizetési kötelezettségei lesznek az ügyfél problémái miatt. Tehát kint azt támogatja az egész rendszer, hogy te maradj egészséges. Kint azt támogatja a kórház is, hogy te lehető leghamarabb lábra álljál, gyógyulj, indulj meg, menjél vissza dolgozni és fizesd az adódat, hiszen ebből működik a rendszer. És ez nagyon érezhető. Az egész nagyon-nagyon optimalizált, gyors és hatékony.
EÁ:
– És egyébként ez jó mindenkinek, mert egészségesnek lenni jobb, mint minden.
Folytatjuk még, lesznek újabb epizódok a Most élsz beszélgetések keretében, amelyekben az egészségüggyel kapcsolatos kérdéseket próbáljuk megválaszolni úgy, hogy összehasonlítjuk a magyar rendszert az osztrák rendszerrel.
Folytatjuk, jönnek majd az újabb epizódok. Köszönjük a figyelmet.